ARCHÍVUM

MEA MŰVÉSZETI ISKOLA

  • 2022/2023

    Nyári zenei tábor2023. június 19.-23. (MEAsuli, Hortobágy)


    Volt 1x1 zenetábor :). Nem is olyan rég - ami a gyerekek szerint hamar eltelt - egy héten keresztül muzsikáltunk, játszottunk, sportoltunk, nevettünk, okosodtunk, búcsúzkodtunk, elfáradtunk és egy nagyot kirándultunk nagyon jó és jól viselkedő gyerekekkel. Hivatalos nevén nyári zenei tábor volt ez az 5 nap. A tanévet méltón lezárva ez volt a hab a tortán :). A képekből minden kiderül. Mindenki derül. Jó pihenést mindenkinek!

    Nemzetközi népzenei verseny2023. június 18. (Püspökladány)


    2023. június 18-án Püspökladányban jártak népzenész növendékeink. A Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület szervezésében a 16. Ifjúsági Vigh Sándor-Emlékdíjas Nemzetközi Népzenei Versenyről arany minősítéssel tértek haza: Nagy Izabella és Nagy Csaba. Szívből gratulálunk a szép eredményhez! Tanáruk dr. Borosné Toplenszki Tímea.

    Hengszeres bemutató2023. június 8. (Hunyadi J. Általános Iskola)


    Iskolánk növendékei a Hunyadi János Általános Iskolában tartottak két hangszer-bemutatóval egybekötött zenés matinét. Az alsós osztályok érdeklődéssel, mosollyal és tapssal jutalmazták a fellépőket.

    Nemzetközi gitárverseny2023. június 2. (Párkány)


    Kozák Rózsa Júlia és Oláh Zoltán növendékeink 2023. június 2-án részt vettek a párkányi nemzetközi VIII. Ifjú gitárosok versenyén, ahol a szép teljesítményüket Bronz oklevéllel jutalmazták. Gratulálunk az eredményhez! Felkészítő tanáruk Dudás Zoltán.

    Vass Lajos Népzenei Verseny2023. május 27. (Szandaszőlős)


    Szandaszőlősön léptek fel népzenész növendékeink a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Középdöntőjén. Mindketten Arany minősítést értek el. Sok szeretettel gratulálunk Szabó Izabellának és Fazakas Győzőnek! Felkészítő tanáraik: dr. Borosné Toplenszki Tímea és Magyari Ágnes. A neves zsűrit Dr. Alföldy-Boruss István, Dévai János és Juhász Erika alkották.

    MEA gitáros találkozó2023. május 13. (MEAsuli)


    A MEAsuli gitár tanszaka egy jó hangulatú és izgalmas koncerttel jelentkezett az idei találkozó alkalmával. A gyerekek ügyesek voltak, a közönség pedig hálás. Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanároknak!

    MEA festészet kiállítás2023. május 13. (Méliusz)


    Május 13-án szombaton a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban tartotta meg kiállításmegnyitóját a MEAsuli festészet és grafika osztálya. A gyermekek munkái az I. emeleti kerengőben kaptak helyet és június 3-ig tekinthetőek meg. A megnyitón felszólalt a könyvtár képviseletében Szabó Tünde, a MEA Művészeti Iskola részéről dr. Stefánné Demjén Gabriella igazgató helyettes és dr. Matusné Orbán Andrea tanárnő. Szívből gratulálunk a színvonalas munkákhoz! Gratulálunk és köszönjük az áldozatos munkát a képzőművészeti osztály tanárainak is: dr. Matusné Orbán Andrea és Mihály-Tóth Mária. A megnyitó színvonalát a MEA gitáros növendékei emelték: Kozák Rózsa Júlia és Oláh Zoltán, tanáruk Dudás Zoltán.

    MEA Barátságos Zongoratalálkozó2023. április 22. (MEAsuli)


    Nagyon barátságosan és színvonalasan zongoráztak az ügyes növendékek. Gratulálunk minden fellépőnek és felkészítő tanáraiknak!

    Kamarezenei Fesztivál - népzene2023. március 31. (Püspökladány)


    Március végén vett részt a népzenészek citerás-és furulyás kamaracsoportja a Püspökladányban megrendezett Kamarazenei Fesztiválon. A sokszínű zenei fesztiválon ügyesen szerepeltek tanítványaink. Furulyásaink bronz, citerásaink ezüst minősítést kaptak. Színvonalas produkciókat hallhattunk a fellépő gyerekektől. Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanáruknak, dr. Borosné Toplenszki Tímeának.

    Farsangi hangverseny2023. február 25. (DE-Liszt terem)


    Három év szünet után újra együtt farsangozott a MEA apraja-nagyja a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A közönség nagy tapssal jutalmazta a gyerekek és tanárok zenés szórakoztató műsorait. A koncert után ötletes jelmezek felvonulását csodálhattuk meg. A jó hangulatról árulkodnak a következő képek.

    Képek megtekintése.....

    Videók megtekintése....

    Gitárverseny2023. február 24. (Nyíregyháza)


    2023. február 24-én, az V. Kelet-Magyarországi Gitárversenyen  Kozák Rózsa növendékünk 3. díjat nyert.

    Szeretettel gratulálunk! Tanára: Dudás Zoltán.

    Fuvolás találkozó2023. február 03. (Derecske)


    2023. február 3-án került megrendezésre a VII. Megyei Fuvolás Találkozó Derecskén. A zsűrit Romos Zsolt egyetemi tanár és Romos-Kiss Ágota tanárnő alkották. A találkozón 35 tanuló mutatta be tudását. Iskolánkat Lakatosné Vera tanárnő 5 növendéke képviselte színvonalas produkciókkal, amit a zsűri oklevelekkel díjazott. ARANY: Szentesi Levente (I. korcsoport) és Kálmán Dorka Villő (IV. korcsoport). Kálmán Dorka Villő különdíjban is részesült. EZÜST: Kecskeméti Dóri és Dankó Csenge Viktória (I. korcsoport), Debreceni Judit (III: korcsoport). Zongorán közreműködött: Kepes Iván. Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

    Adventi koncert2022. december 13. (Baptista Gyülekezet)


    December 13-án a MEAsuli növendékei egy színes és színvonalas koncerttel tették emlékezetessé az adventi várakozás időszakát. A népzenészek műsorával indult a hangverseny, akiknek sikerült meglepni a közönséget, mivel nemcsak magyar karácsonyi dallamokat hallhattunk, hanem a jól ismert angol énekek is megszólaltak citerájukon. Szinte minden tanszakunk képviseltette magát. A zongora, hegedű, furulya, fuvola és gitáros műsorok között nagy tapssal jutalmazta a közönség Bartók egyik áthangszerelését, amely gitár és fuvola duóban lett előadva illetve természetesen a szolfézs csoportok záró összeállítása is nagy sikert hozott. Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanároknak!

    Tanári hangverseny2022. november 16.


    November 16-án, a Méliusz Központi Könyvtár adott otthont a MEAsuli tanári hangversenyének. A  terem ülőhelyei hamar megteltek, sőt, a későn érkezők már csak a folyosóról hallgathatták a koncertet. A  MEA tanári kara változatos és színvonalas műsorral készült megmutatni a közönségnek és növendékeiknek, hogy a kitartó és szorgalmas munka szép eredményekhez vezethet. Fellépő tanáraink: Barra Ákos, Kepes Iván, Patalenszki Anna, Pindzsuja Bence, Papp Dávid, Lakatos Vera, Molnár Dániel, Kiss Péter, Bereczki Csaba, Magyari Ágnes, dr. Borosné Toplenszki Tímea és Horváth Zsuzsa.

    Nagyhegyesi Hajdúháti Népzenei Fesztivál2022. október 14.


    Népzenészeink nagyon szép eredményeket értek el a Nagyhegyesen megrendezett fesztiválon és KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége ) minősítésén: Erdei Linda és Erdei Kristóf : Arany (Kóta: Térségi Kiváló),
    Szabó Izabella: Ezüst (Kóta: Országos Ezüst), Erdei Bálint: Ezüst (Kóta: Térségi Dicséretes), Szász Jázmin Ezüst (Kóta: Országos Ezüst) Felkészítő tanáruk: dr. Borosné Toplenszki Tímea. Ivády Gréta: Gyémánt (Kóta : Térségi Kiváló). Felkészítő tanár: Magyari Ágnes. Szívből gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak.

     

  • 2021/2022

    Zenei nyári tábor2022. június 20.-24.


    Tanév végén, júniusban jó hangulatú zenetáborban tölthettek el egy hetet az érdeklődő gyermekek. A hangszeres órák, játékos énekes és kézműves foglalkozások mellett számos érdekes program várta a  jelentkezőket: a Déry Múzeum kiállításának interaktív felfedezése, kitekintés a városra a Nagytemplom tornyából, bőrözés a Tímárházban, sportdélután a Nagyerdőn, kirándulás a Nyíregyházi Vadasparkban. A jó hangulatról tanúskodó pillanatképek megtekinthetőek a képre kattintva.

    25 éves jubileumi hangverseny2022. június 4.


    Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanároknak! Nagyszerű koncert volt, nagyszerű közönséggel! Telt ház.

    Festészet kiállítás2022. május 28.


    Május 28-án szombaton a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban tartotta meg kiállításmegnyitóját a MEAsuli festészet és grafika osztálya. A gyermekek munkái a II. emeleti kerengőben kaptak helyet és június 11-ig tekinthetőek meg. A megnyitón felszólalt a könyvtár képviseletében Szabó Tünde, a MEA Művészeti Iskola részéről Molnár K. Dániel igazgató és dr. Matusné Orbán Andrea tanárnő. Szívből gratulálunk a színvonalas munkákhoz! Gratulálunk és köszönjük az áldozatos munkát a képzőművészeti osztály tanárainak is: dr. Matusné Orbán Andrea és Mihály-Tóth Mária. A megnyitó színvonalát a MEA fuvolista növendékei emelték két kvartett előadásával (Kálmán Dorka, Debreceni Judit, Farkas Dorottya, Lisztes Boglárka, tanáruk: Lakatos Vera). A kiállítás ideje alatt szeretettel várjuk a kedves látogatókat!

    Fuvolás Kamarazenei Találkozó2022. május 21.- Berettyóújfalu


    Május 21-én került sor az I. Fuvolás Kamarazenei Találkozóra Berettyóújfaluban. N
    övendékeink nagyon szépen szerepeltek, aminek köszönhetően ezüst oklevéllel tértek haza. Gratulálunk! Kálmán Dorka, Debreceni Judit, Lisztes Boglárka és Farkas Dorottya, felkészítő tanáruk Lakatos Vera.

     

    Virágok városa: Debrecen2022. május 21.


    Május 21-én, szombaton Virágok Városa: Debrecen címmel szervezett első alkalommal tavaszi művészeti fesztivált a DEMKI a Dósa Nádor téren. A MEA Művészeti Iskola növendékei és tanárai színvonalas produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Fellépett a gitár kamara együttes (Lévai Bálint, Kerekes Barnabás és tanáruk Nagy Gábor), Szendrei Hanga (népi énekes) és tanára Horváth Zsuzsa, Csonka Sára, Szász Jázmin (népi furulyások), tanáruk: Borosné Toplenszki Tímea.

    A népzenei összeállításban Ugrai Richárd növendékünk közreműködött még citerajátékával  (tanára: Magyari Ágnes). A  nap folyamán a MEA képzőművészeti sátrában a gyerekek különböző alkotásokat készíthettek a programhoz kapcsolódva (tanár: Mihály-Tóth Mária, Matusné Orbán Andrea).

    Gratulálunk a fellépőknek és tanáraiknak!

    XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny2022. május 14. Kállósemjén


    2022.05.14-én, a Rózsafa Művészeti Egyesület és a Vass Lajos Népzenei szövetség szervezésében ifjúsági népzenei találkozó és verseny zajlott Kállósemjénben a korhűen felújított csodálatos parkkal rendelkező Kállai Kúriában. A térségi Kóta minősítőn a MEA Művészeti Iskolát 3 növendék képviselte, akik nagyon szép eredményt értek el.
    Szabó Izabella (citera): arany minősítés, Csonka Sára és Szász Jázmin (népi furulya): ezüst minősítés. Köszönjük a gyerekek és felkészítő tanáruk, Dr. Borosné Toplenszki Tímea munkáját és gratulálunk az elért eredményhez.

    II. Hajdú-Bihar Megyei Gitárverseny2022. május 7.


    Május 7 -én, szombaton zajlott le a II. Hajdú –Bihar Megyei Gitárverseny a MEA Alapfokú Művészeti Iskola és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar közös szervezésében. A megye számos művészeti iskolájából, mintegy 25 ifjú tehetség mérette meg magát a minősítő versenyen. A három tagú zsűri tagjai dr. Papp Sándor, dr. Duffek Mihály és Kapitány József voltak. A magas színvonalú rendezvénynek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara adott otthont. A szép eredményekhez gratulálunk a növendékeknek és felkészítő tanáraiknak. A rendezvény fő támogatói: Arne Mischo (Németország), Muzsikáló Egészség Alapítvány, Papp Dávid (a kötelező mű szerzője), Szent Anna hangszeráruház, Cornett hangszercentrum, Kaligráf nyomda.
    Az összesített eredmények megtekintése…

    MEA Barátságos Zongoratalálkozó2022. április 23.


    Sokak örömére, ismét élőben találkozhattak a MEAsuli zongoristái a zenés matiné alkalmával. Változatos műsorral jelentkeztek a gyermekek. A repertoár átívelt Bachtól, Beethovenen át, egészen Orbán Györgyig. Nagyon sok szép pillanatot élhetett át a népes közönség és bizton állíthatjuk, hogy ez a találkozó valóban barátságos volt. Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanároknak!

    II. Regionális Népzenei Verseny2022. április 13. - Kazincbarcika


    Iskolánk 6 növendéket nevezett 2 korcsoportban a kazincbarcikai versenyre. A megmérettetésre április 13-án délelőtt került sor. Növendékeink közül 4-en helyezéssel tértek haza. A nevezett gyerekek: Csonka Sára, Pirka Csongor, Szabó Izabella, Tóth Fruzsina Emma, Ivády Gréta és Szász Jázmin.

    Helyezések:

    II. helyezés: Tóth Fruzsina Emma -citera (tanára: dr. Szilágyi Zoltánné)

    III. helyezés: Csonka Sára -népi furulya  (tanára: dr. Borosné T. T.)

    II. helyezés: Ivády Gréta -citera (tanára: Magyari Á.)

    III. helyezés: Szász Jázmin -citera (tanára: dr. Borosné T. T.)

    Nagyon büszkék vagyunk a növendékekre. Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak!

     

    II. "Zongoramesék" zongoraverseny2022. március 18.


    Gratulálunk Várbíró Benjáminnak az Ezüst díjhoz. Tanára: Dulichár Gábor.

    Országos Kamara Népdaléneklési Verseny2022. január 25.


    Gratulálunk Szentirmai Eszternek és tanárának Horváth Zsuzsának!
    Harmadik korcsoport, III. helyezés.

    VI. Megyei Fuvolás Találkozó - Derecske2022. január 29.


    Növendékünk, Debreceni Judit ezüst oklevelet kapott a 2022. január 29-én megrendezett találkozón. Gratulálunk az elért eredményhez! Felkészítő tanára Lakatos Vera, akinek szintén gratulálunk! Zongorán közreműködött: Molnár Dániel.

    Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny - Graz2022. január 29.


    Tanárunk, Kepes Iván sikeresen szerepelt a Graz-ban megrendezett  megmérettetésen. Január 29-én játszotta első fordulós műsorát, melynek köszönhetően bejutott a döntőbe is, ami január 30-án zajlott. Szívből gratulálunk! A döntő műsora itt visszanézhető:
    https://www.youtube.com/watch?v=4Q7fqbqiPgU

    Kálmán Dorka a Bartók rádióban2021. október 10.


    Bartók rádió: "Kezdőhang" (11:34:50-től)

    Gratulálunk növendékünknek, Kálmán Dorkának (fuvola) az igen szép eredményekhez! Büszkék vagyunk. Gratulálunk tanárának Lakatos Verának továbbá Kepes Ivánnak a zongorakísérethez! A műsor decemberig visszahallgatható.

     

  • 2020/2021

    Online gitáros találkozó2021. május 8.
    Iskolánk gitáros növendékei egy emlékezetes online koncerttel jelentkeztek be.
    Gratulálunk a szereplőknek és köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!


    Online zongora találkozó2021. április 25.
    Iskolánk zongorista növendékei egy emlékezetes online koncerttel jelentkeztek be.
    Gratulálunk a szereplőknek és köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!


    X. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny2021. március
    Kálmán Dorka Villő növendékünk nagyon szép eredménnyel tért haza a kaposvári rendezésű országos fuvolaversenyről. Természetesen a járvány miatt az elismert szakmai zsűri a beküldött videók alapján értékelte a versenyzőket. A sikeres területi válogató után, az országos döntőben korcsoportjában a 11 versenyző közül a 4. helyezést érte el. Ezen kívül még a zsűri ZETA  díját (zenetanárok különdíja) is megítélték neki, ami egy koncertfelkéréssel egészül ki. Szeretettel gratulálunk Dorkának, tanárának Lakatos Verának és a magabiztos zongorakíséretet adó Takács Ákosnak.


    A szolfézs helye a zeneiskolai oktatásban2021. március
    A zeneiskolai tanulás folyamán a hangszeres órák mellett kötelező
    tantárgy az első négy évben a szolfézs (heti kétszer negyvenöt perces vagy heti egyszer 90 perces csoportos foglalkozás). A negyedik osztály választóvonal az elmélet tanulásában, mert a nem zenei pályára készülő úgynevezett "A" tagozatos tanulók az 5. osztálytól kezdve kötelezően választhatnak a következő tárgyakból: szolfézs, zeneismeret (amely magában foglalja a szolfézs, zeneirodalom, népzene és zeneelmélet alapismereteit ... tovább.


    2021. március 8.
    Mélységesen megrendűlve és gyászoló szívvel búcsúzunk szeretett kollégánktól.
    Dr. Adrovicz István 1950-2021


    Nemzetközi népzenei verseny2020. november
    A MEA népzenészei  a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola és AMI által rendezett online nemzetközi népdaléneklési versenyen csoportos kategóriában III. helyezést értek el. Gratulálunk a szereplőknek: Szendrei Hanga, Szentirmai Eszter, Pásztor Anna tanulóknak és felkészítő tanáruknak Horváth Zsuzsának!


    Népzenei verseny2020. szeptember
    Népzenei tanszakunk tanulói szép sikereket értek el Berettyóújfaluban a szeptemberben lezajlott
    II. Diószegi Nemzetközi Népzenei Versenyen. A vírushelyzetre való tekintettel a verseny anyagát a gyermekek digitális felvétel formájában küldték be a zsűrinek.
    A lelkes készülődésnek meg is lett az eredménye.Kiemelt arany minősítés: Szentirmai Eszter-népi ének (tanára: Horváth Zsuzsa),Ugray Richárd- citera (tanára: Magyari Ágnes).Arany minősítés: Babodi Boglárka-citera (tanára: Borosné Toplenszki Tímea), Bráner Bence-citera (tanára:  Horváth Zsuzsa), Csonka Sára-népi furulya (tanára: Borosné Toplenszki Tímea), Szirota Dávid- citera (tanára: Magyari Ágnes)Ezüst minősítés: Ivády Gréta-citera (tanára: Magyari Ágnes), Vilmányi Vica-népi ének (tanára: Horváthné Oláh Mónika).Gratulálunk a szereplőknek és felkészítő tanáraiknak! 


  • 2019/2020


    Virtuális festészet kiállítás2020. június
    Karantén alatt sem pihent a MEA festészet osztálya. Az elkészült alkotásokból készült ez a virtuális kiállítás, amely megtekinthető a következő
    youtube videóban.
    Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáruknak Matusné Orbán Andreának!


    Online furulya és fuvola tanszaki koncert2020. május 30. szombat 10:00
    A furulya és fuvola tanszak év végi koncertje megtekinthető május 30. (szombat) 10:00 órától a következő linken:
    https://www.youtube.com/watch?v=ElROXELVwVg&feature=youtu.be Felkészítő tanárok: Lakatos Vera és Molnár-Helmeczi Bernadett.


    Yesterday (The Beatles) MEÁ-san2020. május 03.
    Bezártságunkban - mi tanárok - elkezdtünk zenélni egy kicsit. Ez lett az eredménye:
    https://www.youtube.com/watch?v=daghG7ppaWg


    Online zongora találkozó2020. április 25., 10:00
    Szombaton, április  25-én első alkalommal került megszervezésre zongora találkozónk online módon a  MEA történetében. 13 növendék  6 zongora tanár segítségével vállalta, hogy az új helyzet ellenére is felkészül egy hangulatos kis koncertre, amelyet internetes csatornán keresztül tekinthet meg a közönség.
    Nagy-nagy köszönet és dicséret illeti a gyerekeket a szép műsorért, a tanárokat a felkészítő munkáért és a szülőket a támogatásért és a videó felvételek készítéséért. Köszönjük az élményt minden szereplőnek!  


    Kelet-Magyarországi Gitárverseny2020. február 28. - Nyíregyháza
    Dáni Diána iskolánk növendéke, ezüst minősítésben részesült Nyíregyházán, a február 28-án megrendezett gitárversenyen. Tanára, Óváry Zoltán tanári nívó díjat kapott. Szívből gratulálunk a szép eredményhez!


    MEA  farsangi hangverseny2020. február 22.
    Farsangoltak a MEA Művészeti Iskola növendékei és tanárai.Az est folyamán Beethoven dallamokkal emlékeztek meg a nagy zeneszerző születésének 250. évfordulójáról. A műsorban felcsendültek még a Nagy ho-ho-ho horgász, Süsü, Mézga Géza, Jégvarázs dallamai, a népzenészek citeramuzsikájára táncot is láthattunk, a  vicces jelenetekben megjelentek a tanári és diák lét nehézségei. Az est jelmezversennyel zárult. A jó hangulatról tanúskodnak a rendezvényen készült fényképek... és
    VIDEÓK.


    Megyei fuvolás találkozó2020. január 25.
    Január 25-én négy MEA-s növendék vett részt a Megyei fuvolás találkozón. Gratulálunk a gyerekeknek! Debreceni Judit-arany, Farkas Dorottya Sára, Hegedűs Dóra - ezüst és Lisztes Boglárka - bronz. Tanáruk: Lakatosné Vera, zongorán segítette őket Dulichár Gábor. Bónuszként Debreceni Juditot beválogatták az országos versenyre is.


    Adventi hangverseny2019. december 11.
    Ünnepélyes hangulatú adventi koncertet adtak a MEA növendékei a Baptista Imaházban decemberben.
    A műsorban sok népszerű karácsonyi dallam csendült föl a fuvolisták, ütősök, népzenészek előadásában és a szolfézs csoportok tanulóinak ajkán. Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak.


    Halloween party2019. október 31.Helye: MEAsuli
    Október 31-én, csütörtökön halloween bulit tartott a MEA képzőművészeti tanszaka 17 tanuló részvételével. Tökfaragás, pókkészítés, ügyességi játékok, vetélkedő és sok móka várta  Matusné Orbán Andrea tanárnő növendékeit a Szent Anna utcai székhelyen.
     


    Tanári hangverseny2019. október 24. (csütörtök) 17:30Helye: Méliusz Könyvtár - Debrecen
    Az elmúlt évek tapasztalataiból merítve, nagy elvárásokkal felvértezve foglalta el helyét a közönség az idei tanári hangversenyünkön. Nem csalódtak. A műsor nagyon változatosan és színvonalasan töltötte be a közel egy órát. A reneszánsztól, a barokkon és impresszionizmuson át egészen Bartók világáig vezetett az út. Sőt! Óváry Zoltán kivételes előadásában megízlelhettük a ma is élő zeneszerző, Gary Ryan "Benga Beat" c. művét, mely bátran nyúl az afrikai népzene és jazz harmóniák különleges világához.
     Fellépő tanáraink, akiknek szívből gratulálunk: Mészáros Edit, Bánszky János, Spolár Barbara, Lakatos Vera, Nagy Gábor, dr. Borosné Toplenszki Tímea, Juhász András, Magyari Ágnes, Horváth Zsuzsa, dr. Szilágyi Zoltánné, Szabó Kata és dr. Stefánné Demjén Gabriella. 


    2019. október 18.A debreceni Mozgáskorlátozottak Egyesülete rendezvényén szerepeltek népzenész növendékeink: Babodi Boglárka, Kollár Péter, Orenstein testvérek. Köszönjük nekik és tanáruknak Dr. Borosné Toplenszki Tímea tanárnőnek. 2019. október 19.Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Cívis Cuhárét szombaton a Kölcsey Központban. A mulatságon, amely közelebb viszi az embereket népük hagyományaihoz, értékeihez a MEA Művészeti Iskola népzenész tanszaka is képviseltette magát mintegy órás műsorral szórakoztatva a közönséget. Színvonalas összeállításokat hallhattunk a citera kamaracsoport, népi énekesek és furulyások előadásában. Gratulálunk a fellépőknek és tanáraiknak: Dr. Borosné Toplenszki Tímea, Magyari Ágnes, Horváth Zsuzsa és Dr. Szilágyi Zoltánné tanárnőknek. Képek megtekintése...
    2019. október 20.
    A Mea tanárai adtak jótékonysági hangversenyt a Szent Anna Székesegyházban.  A koncerten felcsendültek Vivaldi, Bach, Mozart, Dubois, Delibes és Elgar népszerű dallamai. Közreműködtek: Dr. Lakatos Péterné (fuvola), Molnár K. Dániel (orgona) és Szerelem Csilla – vendég énekművész. 


    Kiállítás megnyitó - Kismacs2019.10.10. Október 10-én Kismacson kiállítás megnyitón szerepeltek gitáros növendékeink: Dáni Diána és Nyakacska Péter. Tanáraik: Óváry Zoltán és Bereczki Csaba. Grartulálunk az ügyes és lelkes fellépőknek!

    Tanévnyitó ünnepség2019. szeptember 4. (szerda) 17:30Helye: Debreceni Szabdkeresztény Gyülekezet, Mester u. 24.
    És elindítottuk a 2019/2020-as tanévet. Az órarendek egyeztetése megkezdődött. Reméljük legalább olyan sikeres tanévünk lesz mint a tavalyi volt. Az évnyitón a jelenlévők ízelítőt kaptak az iskolánkban folyó munkáról két zenés produkción keresztül: Babodi Bolglárka citerázott (tanára dr. Borosné Toplenszki Tímea) és Kálmán Dorka aki tanárával - Lakatos Vera - egy Mozart fuvola duót adtak elő. Nagyon sok örömöt és lankadatlan kitartást kívánunk minden diáknak erre a tanévre!


  • 2018/2019

    Zenei tábor2019. június 24.-28.Június 24.-28. között egy jó hangulatú hetet töltöttünk együtt a nagyon ügyes, jól nevelt és érdeklődő gyerekekkel. Változatos programokkal tűzdeltük tele a vakációt: játék, játékos tanulás, zenélés, rajzolás, kirándulás és móka-kacagás. Várunk mindenkit jövőre is! (Mert tudjátok: Beethoven is számít rád!)

    Képzőművészeti kiállítás2019. június 01.A mai naptól képzőművészeti kiállítás nyílt a MEA-s gyermekek munkáiból. Íme pár ízelítő kép az alkotásokból. A kreatív munkát irányító és felügyelő pedagógusunk: dr. Matusné Orbán Andrea. Gratulálunk! A hivatalos megnyitón Dudás Zoltán tanárunk (a Pontasto gitár kvartett tagja) szerzett szép perceket a közönségnek gitár előadásával.
    Ezüst - Ütőhangszeres verseny2019. május 31.Kerekes Zalán, Komódi László és Tóth Bernárd mindhárman ezüst minősítést szereztek az 1. Hajdúsámsoni „A” tagozatos Regionális Ütőhangszeres Versenyen május 31-én. Felkészítő tanáruk Juhász András. Gratulálunk a csapatnak!
    Görgey utcai bölcsőde2019. május 31.Népzenész növendékeink egy rövid műsorral kedveskedtek a Göregy utcai bölcsőde lakóinak. Fellépő gyerekek: Bátonyi Katalin, Jakab Enikő, Szilágyi Anna Dóra, Vásárhelyi Anna Mária és Jakab Károly. Felkészítő tanáruk: dr. Szilágyi Zoltánné.

    Zenés matiné2019. május 18. (Méliusz)Az iskolánk növendékei szerencsére örömmel zenélnek! Ezt ismét bizonyították, a szokásos májusi zenés matiné alkalmával a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. Ének, zongora, fuvola, xilofon és harangjáték hozta el a kikapcsolódást a kedves közönségnek. Gratulálunk mindenkinek!

    V. Sürgősségi Orvostani Fórum2019. május 17. (Kölcsey központ)Változatos szóló és kamara műsorral örvendeztette meg a MEA-s gitáros csapat a fórum résztvevőit. Gratulálunk a zenészeknek! Ügyes gyerekek! Felkészítő tanár: Óváry Zoltán.

    III. Derecskei fuvolás találkozó2019. április 27. (Derecske)Az ügyes fúvósaink Derecskén jártak. Nagyon szépen szerepeltek növendékeink a III. Derecskei fuvolás találkozón, ahonnan a következő minősítésekkel tértek haza: Kálmán Dorka Villő - Arany / Debreceni Judit - Arany / Bánfalvi Anna Rózsa - Bronz / Hegedüs Dóra - Bronz / Lisztes Boglárka - Bronz. Felkészítő tanár: Lakatos Vera, zongorakíséret: Dulichár Gábor. Gratulálunk az eredményekhez! 

    MEA barátságos zongoratalálkozó2019. április 13., 11:00Ismét egy jól felkészült csapat örvendeztette a közönséget, amely nagyon hálás volt a műsorszámokért! Gratulálunk!  Az idei barátságos zongora találkozót Papp Lajos zeneszerző emlékének szenteltük. A kötelező modern előadási darabok között nem egyszer, az ő művei csendültek fel. Jövőre ismét várunk mindenkit!Fellépő gyerekek: Jenei-Szép Cecília, Fábián Bianka, Dövényi-Nagy Sára, Muntyán Kinga, Balogh Csenge, Mocsáry Panna, Varga Eszter, Békési Bálint, Lippai Mercedes, Penyige Áron András, Ludnai Mátyás. Felkészítő tanárok: Mészáros Edit, Dulichár Gábor és Molnár Dániel.

    VIII. Megyei népdaléneklési verseny "Száll a madár ágról ágra..."2019. március 22.Március 22-én Hajdú-Bihar településeinek dalos diákjai immár 8. alkalommal gyűltek össze a Muzsikáló Egészség Alapítványi Művészeti Iskola és a Józsai Közösségi Ház által meghirdetett „Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájról szájra” elnevezésű megyei népdaléneklési versenyen.A helyszínt a Józsai Közösségi Ház biztosította a versenyző alsó és felső tagozatos énekes diákok számára, akik szóló és csoportos kategóriában 4 korcsoportban mérhették össze tudásukat.A versenyen a következő helyezések születtek: Szólóének alsó tagozat... (tovább)  

    Debreceni Református Idősek Otthona2019. március 20.Egy hangulatos délelőtti zenés matinéval készültünk a debreceni Református Idősek Otthonának lakói számára, ahol nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A kis koncertünkön megszólalt egy gitár kvartett, egy fuvola duó (Kálmán Dorka és tanára: Lakatos Vera), népzenei citera együttesünk (tanáruk dr. Borosné Toplenszki Tímea) és persze nem maradt néma a zongora sem (Ludnai Mátyás, tanára: Molnár Dániel). Gratulálunk a fellépőknek és felkészítő tanáraiknak!

    II. Hajdúböszörményi minősítő zongoraverseny2019. március 13.Március 13-án került megrendezésre a II. Hajdúböszörményi tankerületi minősítő zongoraverseny, melyen növendékünk Nemes Anna Boglárka ezüst oklevelet kapott. Gratulálunk a szép eredményhez és a kitartó munkához. Elismerés illeti felkészítő tanárát is, Mészáros Editet! 

    FARSANGI HANGVERSENY2019. február 16., 17:00Zenés , tréfás farsangi műsorral búcsúztatták a telet a MEA Művészeti Iskola növendékei és tanárai a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A közönség hallhatta a tinik kamarája gitáregyüttest, gyönyörködhettek reneszánsz muzsikában a népzenészek előadásában. Az est során volt Ki mit tud, cirkuszi előadás,zenés reklám, megjelentek a Rózsaszín Unikornisok, Süsü, a Hupikék törpikék és más mesehősök. Fergeteges Funky partyval zárult a műsor, amit jelmezverseny követett. A számos ötletes jelmez közül a legjobbakat: Neil Amstrong, Coca Cola Cukortündér és Eperke, a Ho-ho-ho horgász és Halacska, Dart Vader, Páva és a Napocska jelmezeket díjazta a zsűri.Gratulálunk a fellépőknek! Képek itt... Videók itt... 

    I. Hajdú-Bihar megyei gitáros találkozó és minősítő2019. február 9. - MEA Művészeti IskolaElső alkalommal gyűltek össze az alapfokú zeneoktatásban tanuló diákok Debrecenben, hogy részt vegyenek a MEA Művészeti Iskola szervezésében létrejövő Hajdú-Bihar megyei klasszikusgitáros találkozón és minősítő hangversenyen.A verseny 4 korcsoportban zajlott, mintegy 22 növendék részvételével. A tanulóknak a saját hozott darabok mellett 1 kötelező darabot is elő kellet adniuk, melyet egy-egy hajdú-bihar megyei kortárs zeneszerző alkotott: Suba Sándor (Arpeggio Etűd), Zsákai László (Waltzing Matilda), Zádor Tamás (Kulcskarika) és Zsákai László (Hommage a J. Sagreras).A minősítő előadásait neves szakmai ....TOVÁBB A BESZÁMOLÓHOZ  

    Papp Lajos zeneszerzőre emlékezünk1935. augusztus 18. - 2019. január 17."Papp Lajos 1935-ben született Debrecenben. A helyi konzervatóriumbanzongorát és zeneszerzést tanult. Zeneakadémiai tanulmányai alatt Szabó Ferenctanította zeneszerzésre, karmester professzora Somogyi László volt..." (részlet a Parlando folyóiratból). A teljes cikk itt olvasható.Iskolánk zongorista növendékei igen jól ismerhetik műveit a "Zongora ABC" c. kötetek révén.Az alábbiakban egy, a zeneszerzővel készült interjút teszünk közzé, amely még 1997-ben jelent meg Nagyváradon szerzői estje nyomán. Emléke örökké élni fog. Nyugodjon békében. Az anyagért köszönet Polgár Erzsébetnek. 

    III. helyezés - Kallós Zoltán nemzetközi népdaléneklési verseny2018. december 15."Válaszd utadat - Válaszutadat!" Kallós Zoltán nemzetközi népdaléneklési versenyen!December 15-én, szombaton a debreceni Lilla téri Általános Iskolában rendezett megmérettetésen a MEA Művészeti Iskola 3 növendéke, Szendrei Hanga, Szentirmai Eszter és Szentirmai Sára III. helyezést ért el. A szeptemberben kezdődő 3 fordulós komplex művészeti verseny a 2018-ban elhunyt Kallós Zoltán életútjátnak és munkásságának bemutatását tűzte ki célul. A csapatoknak olyan feladatokat kellett megoldaniuk, mint interjú készítése adatközlővel, térkép rajzolása Kallós Z. népdalgyűjtési területeiről, PPT bemutató a gyűjtő munkásságáról.  A versenyre több határon túli csapat érkezett a Felvidékről és Erdélyből. A MEA csapata Feketelakról származó mezőségi dalcsokrot adott elő Kallós Zoltán gyűjtéséből. Gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáruknak Horváth Zsuzsának! 

    Adventi hangverseny - Baptista Gyülekezet2018. december 7.Változatos műsort hallhatott az érdeklődő közönség a MEA hagyományos adventi hangversenyén, melyet Dobos Zoltán lelkész nyitott meg a Debreceni Baptista Gyülekezet nevében. Szóló zongora és orgonajátékkal és számos kamaraprodukcióval (fúvós, ütős, népzene, kórus) szerepeltek lelkes növendékeink és tanáraik. Gratulálunk a fellépőknek!

    Tímárház - Adventi fellépés2018. december 7.A Tímárház adventi rendezvényét a MEA gitáros és népzenész növendékei  színesítették karácsonyi összeállításukkal. Köszönjük a fellépő gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak dr. Szilágyi Zoltánné és Dudás Zoltánnak.

    Cívis Cuháré2018. október 20.
         


    Tanári hangverseny - Méliusz Könyvtár2018. október 26.Nagyszerű műsorral örvendeztette meg a MEA tanári kara a koncertre ellátogató lelkes közönséget. Az egy órás hangversenyen felcsendültek barokk, klasszikus, késő romantikus és huszadik századi művek. A koncert  zárásaként Dulichár Gábor saját népdalfeldolgozását tolmácsolta zongorán. A zenés délután fellépői: Lakatosné Vera-fuvola, Dulichár Gábor-zongora, Bereczki Csaba-ukulele és gitár, Molnár-Helmeczi Bernadett-barokk furulya, Szerelem Csilla-ének, Molnár Dániel-zongora és dr. Borosné Toplenszki Tímea-népi furulya. Gratulálunk a fellépőknek!

    Árpád Vezér ált. isk - külföldi diákok köszöntése2018. október 9.Öt országból érkezett diákok és tanárok fogadására dunántúli dallamokat játszottak citerásaink az Árpád Vezér általános iskolában. Fellépőink: Szilágyi Anna Dóra, Bátonyi Katalin, Csürke Csanád. Felkészítő tanáruk: dr. Szilágyi Zoltánné.

    Kiállítás megnyitón - Kismacsi Közösségi Ház2018. szeptember 28.Népzenész növendékeink dr. Borosné Toplenszki Tímea vezetésével kis műsorral készültek a "Terítékek" c. kiállításra, melynek a Kismacsi Közösségi Ház adott otthont. A kiállítás megtekinthető október 12-ig.

    Tanévnyitó ünnepség2018. szeptember 05., szerda, 17:30, Kenézy - Konferencia terem

  • 2017/2018

    MEA nyári tábor2018. június 25-29.A képek magukért beszélnek...kattintás a megtekintéshez.

    Gyermeknapi zenés matiné2018. május 26., Méliusz KönyvtárGyermeknapra egy nagyon szép műsorral készültek a MEA növendékei. A helyszínt ezúttal a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szolgáltatta. Habár gyermeknap közelében jártunk az ajándékot mégis a gyermekek adták nekünk az igényes, változatos és vidám műsorral. Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

    CÍVIS ORSZÁGOS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPZENEI VERSENY2018. május 25.Nagyon szépen szerepeltek népzenész növendékeink! Gratulálunk a fellépőknek és a felkészítő tanároknak is: dr. Borosné Toplenszki Tímea és Majoros Zsolt.Minősítőn elért eredmények:Ugrai Richárd (citera): gyémánt és arany minősítésTóth Panna Kamilla, Szanics Anikó, Bacsó Dorottya (furulya): arany minősítésMárta Szabolcs, Kollár Péter, Cs. Varga Ferenc (citera): arany minősítésMárta Szabolcs, Kollár Péter, Cs. Varga Ferenc, Babodi Boglárka (citera zenekar): arany minősítés 

    II. helyezés - Országos Fuvolaverseny2018. március 25. - KaposvárFantasztikus eredmény!Kálmán Dorka II. helyezést ért el a IX. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen. A Kaposvári "könnyed" kiruccanás március 23-25. között került megrendezésre. Tanára: Lakatosné Vera. GRATULÁLUNK az EREDMÉNYHEZ! A zongorakísérő is természetesen nélkülözhetetlen az ilyen szintű eredményekhez. Köszönjük Bánszky János munkáját is.

    MEA barátságos zongoratalálkozó2018. április 15., 10:00Nagyon ügyesek voltak a gyerekek! Gratulálunk!Családias légkörben, színes műsorszámokkal örvendeztettek meg minket a fellépők.A közönség jól érezte magát. A fellépés utáni beszélgetés pedig olyan volt, mint ez a szombati klasszikus matiné.....barátságos!

    FARSANGI HANGVERSENY2018. február 17., 17:00Gratulálunk a fellépőknek!

    ADVENTI KONCERT2017. december 13.Ismét felcsendültek a karácsonyi dallamok a MEA adventi koncertjén. Nagyon szép műsorral örvendeztettek meg bennünket a klasszikus és népzenei ág tanulói. A hangverseny alatt a kivetítőn a festészet tanszak munkáiból láthattunk válogatást. A színes és változatos műsorban képviseltették magukat a gitár, zongora, fuvola, népzene és a rézfúvós tanszak növendékei. Természetesen nem maradhatott el a MEA kamarakórus és a szolfézs csoportok előadása sem. Külön öröm volt, hogy ismét hallhattuk a MEA gitár zenekart. A koncert szép pillanatait megőrizve gratulálunk a fellépőknek és kívánunk áldott békés ünnepeket!

    OKLEVÉL-BENINI ANGÉLA (Divattervező verseny)2017. november  15.Volt növendékünk, Benini Angéla a LEGJOBB divattervért járó oklevelet kapta a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium által megrendezett Rivaldafény divattervező pályázaton. Gratulálunk!
    MEA-s tanára: dr. Matusné Orbán Andrea.


    TANÁRI HANGVERSENY2017. október  27.A MEA Művészeti Iskola tanári hangversennyel búcsúztatta az októbert. Kellemes hangulatban és izgalmas műsorszámokkal telt el a közel másfél óra. Gratulálunk a fellépőknek! Köszönjük a közönségnek a támogatást!

    CÍVIS CUHÁRÉ2017. október  21.A MEA Művészeti Iskola népzenész kamara csoportja  lépett fel a Kölcsey Központban. A mintegy  órás műsorban  a furulyás, népi énekes és citerás növendékek szórakoztatták a közönséget hangulatos népdalcsokor összeállításokkal. Gratulálunk a felkészítő tanároknak: Dr Borosné Toplenszki Tímeának és Horváth Zsuzsa tanárnőknek!

     

    IMPROVIZÁCIÓS TÁBOR - NOSZVAJ2017. július 10.-15."Mes-élő Zeneerdő" címmel idén második alkalommal rendeztek Improvizációs zenei és színművészeti alkotótábort Noszvajon 2017. július 10.-15. között. A tábor szervezői, művészeti vezetői Révász Ágnes zenetanár, zeneszerző és Simorjay Emese színművész. A tábor helyszíne a noszvaji Figedy János Általános Iskola volt. A MEA érdeklődő tanárjai és diákjai (más debreceni és környéki zeneiskolásokkal együtt) idén másodszor vettek részt a különleges eseményen.A táborban részt vett MEA-sok: Fodor Márta, Jakubecz Luca Sára, Könyves Kata, Horváth Zsuzsa tanárnő és Dulichár Gábor.

     

    NYÁRI TÁBOR2017. június 26.-30.Haverok,buli,képek...      JUBILEUMI HANGVERSENY2017. május 20.Szívből gratulálunk a fellépőknek és köszönjük ezt a felejthetetlen élményt!Hálásak vagyunk a sok támogatásért, amit az iskola nap mint nap megtapasztal a gyermekek, szülők és barátok által. Természetesen nem feledkezhetünk meg a pedagógusaink odaadó munkájáról sem. Köszönet!

     

    NÉPZENÉSZEINK SIKEREI MÁJUSBAN2017. májusGratulálunk a szép eredményekhez!Arany minősítés-Katrinca furulyazenekar (Tóth Panna Kamilla, Bacsó Dorottya, Szanics Anikó)Kiváló fokozat-Katrinca furulyazenekarEzüst fokozat - Tóth Panna KamillaOklevél - Dr. Borosné Toplenszki Tímea

     

  • 2016/2017

    20 éves jubileumi hangverseny2017. május 20.Szívből gratulálunk a fellépőknek és köszönjük ezt a felejthetetlen élményt!Hálásak vagyunk a sok támogatásért, amit az iskola nap mint nap megtapasztal a gyermekek, szülők és barátok által. Természetesen nem feledkezhetünk meg a pedagógusaink odaadó munkájáról sem. Köszönet! 

    Népzenészeink eredményei2017. májusGratulálunk a szép eredményekhez!Arany minősítés-Katrinca furulyazenekar (Tóth Panna Kamilla, Bacsó Dorottya, Szanics Anikó)Kiváló fokozat-Katrinca furulyazenekarEzüst fokozat - Tóth Panna KamillaTanári oklevél - Dr. Borosné Toplenszki Tímea  

    FUVOLA-DUÓ VERSENY (Balassagyarmat)2017. április 7-9.Gratulálunk Kálmán Dorkának és tanárának Lakatosné Verának!

    NYÍLT NAP A MEA-ban2017. május 13.Az érdeklődő gyerekek nézelődtek, kérdeztek, pengettek, fújtak, ütöttek, billentettek...Nézzen bele a hangszerválasztóba!

    RÓZSA LÁSZLÓ - kiemelt nívódíj2017. május 5.2017.május 05-én Rózsa László, 5/A evfolyamos növendékünk részt vett a VIII. Országos Elektronikus-zenei Találkozón és Versenyen, Sándorfalván, ahol a IV. korcsoportban Kiemelt Nívó Díjban részesült. Gratulálunk növendékünknek és tanárának Mészáros Editnek!

    FESTÉSZET KIÁLLÍTÁS2017. április 29.Képzőművészeti tanszakunk szokásos kiállítását a Nagytemplomban tarthatta meg ebben a jubileumi tanévben. A kiállítás június 2-ig tekinthető meg a második szinten. Gratulálunk az alkotóknak és felkészítő tanáruknak, dr. Matusné Orbán Andreának!

    BARÁTSÁGOS ZONGORATALÁLKOZÓ2017. április 8.Jó hangulatban és nagyon szép műsorral érkeztek a gyermekek az immár hagyományos zongora találkozónkra. Ezen alkalommal Kodály Zoltánra emlékeztünk egy-egy mű előadásával. A hangverseny végén, még egy kis falatozásra és beszélgetésre is jutott idő.
    Gratulálunk az előadóknak és a felkészítő tanároknak!


    MEGYEI RAJZVERSENY - DÖNTŐ2017. április 8.Gratulálunk a megyei képzőművészeti rajzverseny döntőjébe bejutott MEA-s növendékeknek és tanáruknak, Matusné Orbán Andreának! Herczog Maja, Menyhárt Tímea (5.o.), Kovács Boglárka, Borbély Nóra (6.o.), Molnár Borbála (7.o.), Császár Orsolya, Császár Zsófia (8.o.)

    MEGYEI NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY2017. március 24.A díjazottak névsora...
    Támogatók...
    Képek megtekintése...


    KODÁLY ELŐADÁS2017. március 6.Iskolánk tanárai és növendékei Kodály Zoltán életét és munkásságát mutatták be egy 45 perces előadás keretében a Józsai Művelődési Ház kérésére.Képek megtekintése...

    KÜRTÖS TALÁLKOZÓ - ARANY OKLEVÉL2017. március 4.Gratulálunk Molnár Bálintnak és tanárának Majoros Zsoltnak!Március 4-én került megrendezésre a XVI. megyei kürtöstalálkozó Derecskén, ahol növendékünk korcsoportjában arany oklevelet szerzett. 

    FARSANG2017. február 25.Sikeresen lezajlott a teltházas farsangi hangversenyünk. Gratulálunk a fellépőknek és köszönjük a sok segítséget amit kaptunk, többek között: tombola felajánlások, szervezés, hangosítás (Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet).A jelmezverseny eredményei: I. Gólya, II. Ceruza, III. Beethoven szelleme.Tovább a képekhez...Tovább a videókhoz... 

    ADVENTI HANGVERSENY2016. december 9. 

    ORSZÁGOS MINŐSÍTŐ2016. november 18-20. (Eger)XXV. Palócgála és Nemzetközi Népzenei Fesztivál Térségi/ országos minősítés.
    Eredmények:
    Kollár Péter: arany
    Márta Szabolcs: arany
    Katrinca együttes: ezüst
    Tóth Panna: ezüst

    Szívből gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáruknak dr. Borosné Toplenszki Tímeának!
     


    TANÁRI HANGVERSENY2016. október 28. 

    CÍVIS CUHÁRÉ2016. október 23. (Kölcsey Központ - Debrecen)Október 23-án, vasárnap, a Kölcsey Központban hallhattuk a népzenészeink egy órás műsorát. Nagyon szép összeállításokat mutattak be a gyermekek. Hallhattuk a citerásokat, furulyásokat és természetesen az énekszó sem maradhatott ki. Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt! Külön köszönet a tanároknak is: dr. Borosné Toplenszki Tímea, Horváth Zsuzsa, Magyari Ágnes és Majoros Zsolt.

    KIRÁNDULÁS - BARTÓK EMLÉKHÁZ2016. október 22. (Budapest)Október 22-én, szombaton, egy tartalmas napot töltöttünk együtt. Meglátogattuk a Bartók emlékházat Budapesten, ahol neves zeneszerzőnk töltötte mindennapjait. Délután egy kis játékra is volt idő a Duna parton majd Gödöllőn a Király kastélyt és hatalmas parkját jártuk be. Este fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza.

    A ZENE VILÁGNAPJA2016. október 24. (Józsa)Október 4-én, a Zene világnapja alkalmából zenés műsort és hangszerbemutatót tartottunk a Józsai Közösségi Ház meghívására. A terem megtelt a Lórántffy Általános Iskola tanulóival. Szép élmény volt. Gratulálunk a fellépőknek!

    ÉVNYITÓ2016. szeptember 6.Köszönjük a szép műsort a MEA népi furulya együttesének: Bacsó Dorottya, Szanics Ildikó, Tóth Panna - furulya és tanáruk dr. Borosné Toplenszki Tímea ütőgardon.

  • 2015/2016

    ZENEI NYÁRI TÁBOR2016. június 27.-július 1. 

    FESTÉSZET KIÁLLÍTÁS2016. június 4. 

    CÍVIS NÉPZENEI VERSENY2016. május . 

    BARÁTSÁGOS ZONGORATALÁLKOZÓ2016. április 16. 






  • 2014/2015

  • 2013/2014

  • 2012/2013

  • 2011/2012

  • 2010/2011

  • 2009/2010

  • 2008/2009

  4024 Debrecen, Szent Anna u. 31.        52/ 415 185, 20/ 242 59 60        meaami@gmail.com                       

MUZSIKÁLÓ EGÉSZSÉG ALAPÍTVÁNY4024 Debrecen, Szent Anna u. 31.Adószám: 18546150-1-09, Számlaszám: OTP 11738008-20700991

MEA Alapfokú Művészeti Iskola4024 Debrecen, Szent Anna u. 31.OM azonosító: 101417, Adószám: 18556489-1-09Számlaszám: OTP 11738008-20716817

Az arhívum megtekintéséhez, kérjük váltson nagyobb eszközre (pl.: asztali számítógép, laptop).

  4024 Debrecen, Szent Anna u. 31.  52/ 415 185, 20/ 242 59 60  meaami@gmail.com